ESÉLY MINDENKINEK MAROSSZENTGYÖRGYÖN PROGRAM INDÍTÁSA
A Marosszentgyörgyön mindenki számára esélyt nyújtó projekt célja a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének kitett személyek számának csökkentése első sorban a projektben szereplő szociálisan kirekesztett 4 közösség túlnyomóan roma lakosság köréből. A projekt a következő tevékenységek által valósul meg: integrált intézkedések az oktatás, a foglalkoztatás, a szociális ellátás terén, az életkörülmények javítása, jogi segítségnyújtás, a diszkrimináció elleni küzdelem és az interkulturalitás előmozdítása. A projekt átfogó célja 600
személy (300 gyermek és 300 felnőtt), főként a marosszentgyörgyi roma közösség tagjai számára szolgáltatásokat nyújtani.
A társadalmi kirekesztés leküzdése és a célcsoport jólétének növelésére használt eszközök közé tartoznak, többek között a következők: a munkaerőpiacra történő beilleszkedést segítő
interaktív digitális foglalkoztatási térkép; különböző szakmai képzések alacsony iskolai végzettséggel rendelkező személyek számára is; üzleti terveken alapuló mikró támogatások 10 kisvállalkozás alapítására; ismeretterjesztő kampányok;
tájékoztatási és tanácsadási szolgáltatások szociális, oktatási, egészségügyi és lakhatási területen; munkaerő közvetítés
amelynek során legkevesebb 90 személynek lesz munkahelye.
A projekt szociális és oktatási szolgáltatásai támogatják a projektben résztvevő
marginalizált közösségből megakadályozását nyári származó óvodai 300 program gyermek számára által, 0-4 a az osztályos iskola elhagyásának gyerekek számára
személyiségfejlesztő elősegítő napi iskola utáni tevékenységek által, az 5-8 osztályos diákok számára nyújtott mentorálás által, valamint logopédiai és pszichológiai tanácsadás, illetve ifjúsági klubb segítségével.
A szociális – egészségügyi szolgáltatások első sorban Csejden és Marosszentgyögyön biztosítana hozzáférést két egészségügyi-higiéniai ponthoz. Ezek zuhanyzókkal, mellékhelyiséggel, mosógéppel felszerelt moduláris épületek, amelyek biztosítani tudják a szükséges higiéniai feltételeket, valamint ruhák mosását olyan személyek számára, akiknek nincs hozzáférésük vízhez a lakásuk közelében.
Ezzel párhuzamosan az előítéletek leküzdése érdekében egy kampány is zajlik majd, amely Marosszentgyörgy lakosságának, valamint a jövőbeli munkáltatók hátrányos helyzetű családok elleni előítéleteinek leküzdését tűzte ki céljául. Ez szomszédsági utcabálok, interkulturális tevékenységek, illetve az identitásvállalás fontosságát tudatosító tevékenységek
által valósul meg.
A projekt teljes költségvetése 15.119.838.62 lej, ebből 12.851.854,33 lej az Európai Uniós Alapjából a 2014-2020-as Humán Erőforrásra vonatkozó Operatív Programon keresztül, 2.117.854.63 lej az országos költségvetésből és 150.554,66 lej a marosszentgyörgyi önkormányzat
önrészét jelenti.
További információkért kérjük forduljon Andreia Moraru, projektmenedzserhez, 0723-686.434, proiect.pocu@singeorgiudemures.eu.
A foglalkoztatási szolgáltatásokkal kapcsolatos információkért kérjük, lépjen kapcsolatba Koreck Máriával, a Project Divers - projekt koordinátorral - 0722-318605 és látogasson el a projekt honlapjára: https://incluziunemures.ro
POCU
O ȘANSĂ PENTRU FIECARE ÎN SÎNGEORGIU DE MUREȘ
Scopul proiectului ”O Șansă pentru fiecare în Sîngeorgiu de Mureș” este reducerea numărului de persoane aflate în risc de sărăcie și excluziune socială din cele 4 comunități marginalizate din comuna Sîngeorgiu de Mureș, județul Mureș, în care există preponderent populație aparținând minorității rome, prin implementarea de măsuri integrate prin intermediul intervențiilor în domeniul educației, ocupării forței de muncă, furnizării de servicii medico-sociale și sociale, îmbunătățirii condițiilor de locuit, acordării de asistență juridică și combaterea discriminării și promovării relațiilor interculturale. Obiectivul general al proiectului oferă beneficii membrilor grupului țintă alcătuit din 600 de persoane (300 copii și 300 adulți), preponderent de etnie romă în comuna Sîngeorgiu de Mureș.
Instrumentele folosite pentru a realiza măsurile de combatere a excluziunii sociale și pentru a crește gradul de bunăstare a grupului țintă numără, printre altele: crearea unei hărți ocupaționale digitale interactive pentru sprijinirea inserției pe piața muncii, cursuri de formare profesională în diverse meserii accesibile și persoanelor cu un nivel de educație scăzut, sprijin prin micro-granturi pentru înființarea a 10 afaceri pe baza unor planuri de afaceri, campanii și servicii de informare și consiliere ocupațională, respectiv în domeniul social, educațional, de sănătate și locuire și medierea muncii prin care minim 90 de persoane vor dobândi calitatea de angajat.
Serviciile sociale și educative din proiect vor susține prevenirea abandonului școlar pentru 300 de copii din cele 4 comunități marginalizate incluse în proiect prin grădiniță de vară, activități de dezvoltare personală și a abilităților de viață pentru copiii claselor 0-4 prin program zilnic extrașcolar, precum și mentorat pentru elevii claselor 5-8, cât și servicii de logopedie și de consiliere psihologică, respectiv un club al tinerilor și tabere de vară.
Serviciile socio-medicale vor asigura în primul rând acces la două puncte igienico-sanitare, în Cotuș și în Sîngeorgiu de Mureș, realizate din construcții modulare echipate cu dușuri, toalete și mașini de spălat care să asigure condițiile necesare igienei corporale și pentru spălarea hainelor pentru beneficiarii care nu au acces la apă aproape de locuință.
În paralel se va desfășura o campanie de combatere a prejudecăților locuitorilor comunei Sîngeorgiu de Mureș, cât și a posibililor angajatori față de familiile care locuiesc în cele patru zone marginalizate incluse în proiect prin organizarea unor baluri stradale ale vecinătăților și altor evenimente comunitare. La aceasta se adaugă și activități interculturale și de conștientizare a importanței asumării identității naționale.
Proiectul are o durată de 36 luni (septembrie 2017 – august 2020) și este finanțat prin Programul Operațional Capital Uman, prin Ministerul Dezvoltării Regionale, Administrației Publice și Fondurilor Europene cu un buget total al proiectului de 15.119.838,62 lei din care 12.851.854,33 lei provin din Fondul Uniunii Europene, 2.117.854,63 lei din bugetul național, iar 150.554,66 lei reprezintă cofinanțarea Primăriei Sîngeorgiu de Mureș.
Pentru informații suplimentare vă rugăm să o contactați pe Andreia Moraru, Manager de proiect, 0723-686.434, proiect.pocu@singeorgiudemures.eu
Pentru informatii legate de servicii de ocupare va rugam sa va adresati doamnei Koreck Maria, coordonator proiect Asociatia Divers - 0722-318605 si sa vizitati pagina web al proiectului https://incluziunemures.ro