04.05.2016

MEGHIVÓ

2016 május 19-21 között kerül sor a 14. Civil Szervezetek „Együtt a közösségért” Vásárára a Maros megyei civil szféra egyik legfontosabb évi eseményére. A rendezvényidei tematikája a civil szervezetek közötti partneri kapcsolatok és a fenntartható fejlődés fontossága a helyi közösség életében.

A Civil Szervezetek Vására megfelelő keretet szeretne biztosítani melyben a különféle területeken tevékenykedő szervezetek találkozhatnak és egyszer egy évben együtt mutathatják be a közösségnek szolgáltatásaikat, valamint tevékenységeiket és önkénteseket toborozhatnak, valamint a személyi jövedelemadó 2%át is gyűjthetik. Ugyanakkor a Vásár keretein belül kerül sor az első marosvásárhelyi Utcazene fesztiválra.

Várjuk a szervezetek beiratkozási szándéknyilatkozatát legkésőbb 2016 május 7-ig. Ugyanakkor a szervezők április 7-ig várják a civil szervezetek programjavaslatait sport és kulturális rendezvényekre, iletve műhelyek és kerekasztalok szervezésére amelyekkel az esemény sikeréhez szeretnének hozzájárulni május 19-21 között.

Ezúttal szeretnénk a közintézmények és a sajtó képviselőit meghívni, hogy támogassák és vegyenek is részt a rendezvénysorozaton, valamint a május 19-i Vásár napon.A rendezvény költségvetése támogatásra szorul, hiszen 14 év után sem került fel Marosvásárhely, illetve Maros megye tanácsai által nyílvántartott kiemelt rendezvények közé, így továbbra is önerőből szerveződik. Önkéntesek jelentkezését is várjuk az esemény szervezésének lebonyolítására.


A rendezvény kezdeményezői: Divers Egyesület,Alpha Transilvană Alapítvány, Maros Közösségi Alapítványpartnerségben a Mâini Unite Egyesülettel.

 

Naprakész információk és a beiratkozási nzomtatvány a www.divers.org.ro honlapon és Koreck Máriá-nál találhatók, office@divers.org.ro, Tel: 0722-318605, ugyanitt várjuk a beiratkozási szándéknyilatkozatokat is.

Köszönjük, hogy ennek a rendezvénynek a népszerűsítésében is támogatnak.

Civil Szervezetek Vasara oldal

Benevezesi lap

Program